SZERETETTEL KÖSZÖNTELEK OLDALAMON

2009. június 24., szerda

Szabadság-Szerelem!


Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Házasság.

Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.” A boldogságot nem lehet ajándékba kapni, Egyetlen titka: adni, mindig csak adni, Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, És sok, sok önzetlen, tiszta szerelmet Érted vagyok, és Te értem vagy Te értelmet és fényt adsz minden napnak Szeretlek én és kettőnk dolgán Nem változtat többé semmi már. Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is. Akit párodul melléd rendelt az ég, Becsüld meg, szorítsd meg kezét, És ha minden álmod valósággá válik, Akkor se feledd el, Légy hű mindhalálig

Szerelemről.

Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot. Mindannyian hercegnőnek és hercegnek születtünk, a legtöbben azonban békaként végezzük, aki már abban sem hisz, hogy egy nap jön valaki és megcsókolja. A szerelem egy olyan jelenség, amit mindenki érezni akar, s aki nem, az becsapja önmagát! A szerelem olyan, mint egy kád forró víz – nyakig elmerülsz benne, aztán szép lassan kihűl. Csalódni csak olyan emberben lehet, akit már annyira szeretünk, hogy nem érdemli meg. A szerelem nem csak abból áll, hogy egymás szemébe bámulunk, hanem abból amikor tudod,hogy nem jön,de mégis várod Amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod, Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szived, Amikorérzed, hogy érte remeg a két kezed,Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat, Amikor várod, hogy odaadhasd önmagad,Amikor vágyod ölelését s csókját,Amikor vágyod hangját és szavait,Amikor néznéd mosolyát és két szemét, Amikor néznéd ahogy nyújtja a két kezét, Amikor nem birod már, kibuggyannak a szavak,mikor nem birod már, tűrtőztetni magad,Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,Amikor elhiszed, hogy Ő is eleped érted,Amikor megijedsz, de nem tudsz tenni ellene,Amikor megijedsz, mert rossz lenne Nélküle,Amikor már aludnál és ébrednél is mellette,Amikor már önmagaddal harcolsz ellenne,Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józzan ész, Amikor rájössz, hogy miért ne, hissz egyszer élsz,Amikor villágossá válik, hogy ez jó neked, Amikor villágossá válik, hogy megteszed, Akkor vedd tudomássul, hogy igenis SZERETED!!!!!!!!!!!!

Egy érzés.

Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod. Mosolyod az ételem, szemed ragyogása az italom, tekinteted az életem, ha nem láthatnálak, talán nem is léteznék.

Romantikáról.

A romantika valami nagyon ősi dolog. Már akkor létezett, amikor még neve sem volt. Talán akkor születhetett, amikor Ádám egyedül sóhajtozott a paradicsomi naplementében, és hiányérzete támadt, mígnem Isten társat formázott neki. A romantikát majdnem olyan nehéz meghatározni, mint a szerelmet. Persze egy egész stílusirányzat, egy korszak viselte nevét, és ezzel talán még inkább elhomályosította az eredeti jelentés körvonalait. Talán a legfontosabb kérdés, hogy hány ember kell a romantika megvalósulásához, beteljesüléséhez? Egy férfi és egy nő, netán elég az egyikük? Vajon ha egyedül vagyunk és éjszaka a csillagokba veszik tekintetünk, szerelmes gondolatok gyötörnek bennünket, az kimeríti a romantika kereteit? A klasszikus romantika mindig is összefonódott a szerelemmel. Az pedig talán egyértelmű, hogy van viszonzatlan szerelem, van gyötrő magányos szerelem, van amikor pont az ilyen magányos pillanatokban árad szét bennünk a legtöbb szerelmes érzés, a legmélyebb, legszentimentálisabb gondolatfolyam. Éppen ezért talán van magányos romantika is, vannak pillanatok, amiket ez a csodálatos, mélyre rejtett érzés tesz széppé, bár nincs velünk senki, mégis van kire gondolni, létezik bennünk a szeretett lény. Vágyakozunk rá, hiányoljuk abból a szinte tökéletes pillanatból, de még így is működik, még így is képesek vagyunk valamennyit meríteni érzelmileg abban az élethelyzetben. Manapság nem divatos a romantika, ahogy nem divat a sírás és a szerenád sem. Napjainkat a félelem határozza meg, és a felszínesség. Félünk őszinték lenni, félünk nyíltan szeretni, és legfőképpen sajnos sokszor félünk önmagunk lenni. Helyette egy felszínes báb-ruhába bújunk, egy biztonságos, semmitmondó burokba. Irigységünket elnyomva inkább kinevetjük a megmaradt romantikus hősöket. Igen hősök, mert lassan már emberfeletti tulajdonságnak számít, ha valaki nyíltan birtokolja. Bennünk van és nem véletlenül, hiszen szüksége van rá mindenkinek. A romantika klasszikus esete talán mégis két emberről szól, jobb esetben két szerelmes emberről. Alkotótársakról, és az ők adott pillanatban való harmonikus együttes létezéséről. Nem kellenek hozzá sem szavak, sem mozdulatok. Hármashangzatok vagy éppen vállra szálló pillangók. Csak egy csöppnyi hely kell odabenn és idekinn és a levegő észrevétlen közreműködése, hogy létrehozza ezt az érzelmi és hangulati áramkört. Talán még levegő sem kell, talán a romantika még vákuumban is túléli.

A sziv zenéje.

Pánsíp dallama az olyan nekem mint az angyali zene.Csak hallgasd végig és rá jössz hogy van valami benne! Szárnyalj te is vele!Ezt a videót azért tettem be nektek kedves látogatóim ti, kik méltónak tartjátok ezen gondolatokat arra, hogy kézbe vegyétek, és figyelemmel elolvassátok, ti vajon mit gondoltok a romantikus vízparti sétákról? Meg-megállva a naplementét, vagy a csillagokat nézitek, hallgatjátok, amint a hullámok a partot csókolják, és egy, a túlpartról szóló, lágy, kellemes, halk dallam észrevétlen belemosódik a hullámok, a gyengéd szellő zajába. Nos, mit szólnátok egy ilyen sétához? Gondolom, a legtöbben közületek szívesen részt vennének egy ilyen sétán; ki egyedül, ki kettesben. Hiszen a naplemente, a csillagok, a hullámok moraja, mind romantikus és gondolatokra késztető, álmodozásra hívó. És a zene? A lágy, kellemes, halk dallam is romantikára hajlamosít, ábrándokat kelt, mozgásba hozza a lelket, sőt, néha a testet is. A zene kell az embereknek, mert megtöri az olyakor nyomasztó, de egyébként nagyon fontos csendet; és nem egyhangú, monoton zajként hasít bele az emberek életébe, hanem változatos harmóniák, különféle ritmusok teszik széppé, egyedivé a zenét. A zene sok mindenben segít az embereknek, de ha túlzásba viszik a hallgatását, ellustíthatja a gondolkodást, hisz a manapság oly divatos, szövegre írt dallamok kimondják helyettünk a gondolatokat, és mi már nem törekszünk arra, hogy sajátjainkként fogalmazzuk meg őket, hisz ezt már valaki megtette helyettünk. Félreértés ne essék!, én nem a divatos zenéket ócsárolom (magam is szeretem őket), hisz haladni kell a korral, de a túlzásba vitt hallgatásuk az agyat lustítja. Rosszabb esetben meg sem értjük, amit a szerző mondani akart (rosszul alkalmazhatjuk az idézeteket). De a zene kell, csak okosan kell bánni vele; mert a zene minden jó tulajdonságával az embert született szolgálni, mert a zene kell, mert a zene szép. A zene szép, de nehezen érthető; a zene fontos, de nehezen érthető; a zene beszél, de nehezen érthető; a zene kell, de nehezen érthető; a zene szép, de nehezen érthető; csak azok értik igazán, akik a lelkükből hallgatják, akik a lelkükből csinálják; ezért hallgasd meg többször is, hogy pontosan megértsd. A zenét a füllel érzékeljük, de a lelkünkkel halljuk. Ha a zene elhal is, a lelkünkben tovább rezeg; érzéseket éleszt és fojt el bennünk. A zene néha fáj, és mégis… jólesik. A zene érzéseket fejez ki, beszél, mint a tánc, a szavak. De ha ostobán bánnak vele, ösztönné válhat, mint a tánc, a szavak. A zene simogat, a zene vigasztal, a zene buzdít, a zene tűzbe hoz, de a zene soha sem goromba; a zene megszűnik zene lenni, mihelyt goromba, durva dologra használják; mert a zene egy angyal, egy érzékeny angyal, akit elriaszt minden durvaság.
Text generator Text maker